Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2017. Február 16. 13:09, csütörtök | Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu

12 órán át úszott a dombóvári csapat – a végén elsők lettek

12 órán át úszott a dombóvári csapat – a végén elsők lettek

A csoportkép balról jobbra: Rettegi András, Dr Kovács Attila, Harta Gábor, Halmai Petra, Marcsik Tibor, Rettegi László, Horgos Szilárd, Bánfalvi Ákos, Magyar Nándor, Rettegi Ákos

A dombóvári ráják egy kakukktojással kiegészülve még kecskeméti riválisaikat is maguk mögé utasították.

Február második hétvégéjén rendezték meg Kecskeméten az Univer24 – Az úszás ünnepe nevű sporteseményt, melyen a Dombóvári öreg ráják és a kukktojás nevű gárdával neveztek a vállalkozó szellemű úszók. Egy szabály volt csak, hogy este 8-tól másnap reggel 8-ig kellett úszni a csapattagoknak.

Harta Gábortól jött az ötlet még tavaly, mivel ő már szerepelt ilyen versenyen és úgy gondolta, hogy vannak helyben is vállalkozó szellemű, tehetséges, mindenre elszánt „őrültek”, akik képesek egy álló éjszaka szelni a habokat. A csapatban amúgy ő volt a „kakukktojás”, hiszen, mint mondta, nincs nagy úszó múltja.

A dombóvári sportolóknak 30 perces váltásban 24-szer fél órát kellett leúszniuk, végül 43.700 méter után az első helyen végeztek, 2 ezer méterrel lehagyva a második helyezett csapatot. Harta Gábor szerint megmutatták, hogy ebben a kisvárosban is vannak olyan tehetséges emberek, akik a kecskemétinél szerényebb körülmények között felkészülve is szép eredményt tudnak elérni.

Címkék: úszás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon