Hírek
2011. November 24. 06:20, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A fiatal diplomások fele még első munkahelyén dolgozik
A 2008-ban diplomázott hallgatóknak munkakereséskor még elegendő volt 24-25 jelentkezést elküldeniük, 5 állásinterjú alatt pedig többnyire munkát is ajánlottak nekik.
Vélhetően a gazdasági válság hatására a két évvel később végzetteknek már közel 37 helyen kellett munkára jelentkezniük és állásinterjúból is több, átlagosan 7 kellett a sikerhez.
A fiatal munkavállalók közel fele első munkahelyén dolgozik, havi nettó átlagkeresetük 160 ezer forint – többek között ezekre az eredményekre világított rá a Budapesti Gazdasági Főiskola Diplomás Pályakövetési Rendszere keretében végzett kutatása, melyben több mint 700, 2008-ban és 2010-ben végzett BGF-es hallgató vett részt.
Diplomás Pályakövetési Rendszere keretében 727 – 2008-ban és 2010-ben végzett – hallgató bevonásával folytatott széleskörű kutatást a Budapesti Gazdasági Főiskola. A felmérés célja az volt, hogy feltérképezze korábbi hallgatói munkaerő-piaci tapasztalatait, illetve továbbképzési terveit.
A megkérdezett 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók közel 43 százaléka az abszolutórium megszerzésekor már rendelkezett főállású munkaviszonnyal, 86 százalékuk a szakmájában helyezkedett el. A végzéskor még főállással nem rendelkező hallgatók munkakeresésük során átlagosan 30 helyre küldték el önéletrajzukat az abszolutórium megszerzését követően. Egy hónapon belül 18 százalékuk talált magának munkát, míg három hónapon belül 14 százalékuk, hat hónapon belül 10 százalékuk, egy év alatt pedig 7 százalékuk helyezkedett el. Egy éven túl csupán 2 százaléknyian kerestek állást és mindösszesen a megkérdezettek 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy azóta sem helyezkedett el.
Ugyanakkor a 2008-ban diplomát szerzettek körében magasabb volt a végzéskor aktívan dolgozók aránya, mint a 2010-ben végzett hallgatók körében. Ebben vélhetően a pénzügyi-gazdasági válság hatása tükröződik. A 2008-ban diplomázott hallgatóknak még elegendő volt átlagosan 24-25 jelentkezést elküldeniük, a két évvel később diplomázottaknak már közel 37 helyen kellett munkára jelentkezniük. Állásinterjúra csupán 5-6 esetben hívták be a megkérdezetteket a munkaadók – ez az átlag 2008-ban még inkább 5, 2010-ben már inkább 7 alkalom volt. A 2008-ban végzettek fele szinte azonnal talált munkát, és körükben gyakorlatilag nincs, aki ne tudott volna elhelyezkedni. A 2010-ben végzetteknél egy hónapon belül a megkérdezettek 35 százaléka talált munkát – 6 százaléknyian viszont nem tudtak még elhelyezkedni.
A megkérdezettek valamivel több, mint fele végzése óta egyetlen munkahelyen dolgozik, negyedük viszont egyszer már váltott állást, ennél több helyen csak a válaszadók tizede dolgozott. A megkérdezettek átlagosan 27 hónapja dolgoznak ugyanazon a munkahelyen, és 20 hónapja, azaz közel két éve vannak jelenlegi munkakörükben. Azonos munkahelyen munkakört az egykori hallgatók 20 százaléka váltott. Az érintettek 86 százalékának csak egy munkanélküli időszaka volt, további 11 százalékuknak kettő. A munkanélküli periódusok általában alig 5 hónapig tartottak.
Az öregdiákok jelenlegi nettó átlagkeresete 160 ezer forint – havi 160 munkaórával számolva. A férfiak mintegy 40 ezer forinttal keresnek többet, a nemzetközi gazdálkodás szakot végzettek pedig 20-30 ezer forinttal. Másodállása a megkérdezettek mintegy 9 mszázaléknak van. A mellékállásból befolyó jövedelem átlagosan 57 ezer forint havonta, amihez havi átlag 46-47 plusz munkaórát végeznek a válaszadók. A válaszadók 88 százaléka a piaci szférában helyezkedett el, mintegy 8 százalékuk dolgozik köztisztviselőként, közalkalmazottként vagy kormánytisztviselőként, míg állami vagy önkormányzati vállalat alkalmazottjaként a végzettek 4 százaléka vállalt munkát.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

