Hírek
2021. November 16. 08:35, kedd |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
A Márton-naphoz kapcsolódóan a hétvégén zajlott a hagyományos borfesztivál Dombóváron
A nyitóprogram a kulturált borfogyasztásról szóló előadás keretében megtartott borkóstoló volt péntek este, a vendégek a szekszárdi Mészáros pincészet borait ismerhették meg közelebbről.
Müller Ádám köszöntötte a szépszámú közönséget, majd Páldi Ede a Dombóvári Kertbarát Egyesület elnöke a jövőre ötvenéves szervezet bemutatásával folytatta a programot. Majd Kovács János a térségben jól ismert borbíró, borszakértő ismertetőjében kiemelte, hogy a kulturált borfogyasztás a szemrevételezés után, az illatanyag, majd az ízvilág feltérképezésével folytatódik. Kétfajta fehér, egy – az illat és íze szerint is a nők körében kedveltebb – rosé, majd két testes vörösbor kóstolásával telt a közel másfél óra.
Szombaton délután a szervezők biztosítottak lehetőséget a villányi, siklósi és szekszárdi borvidék egy-egy pincészetének legkiválóbb termékeinek megismerésére, a dombóvári új borok mellett.
A rendezvényt Pintér Szilárd Dombóvár polgármestere és Glaub Róbert a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke nyitották meg. A jó hangulatról a Dombóvári Zenész Egyesület, a Tamásiból érkező Musette Harmonika Együttes, a Mecseknádasdi Német Nemzetiségi Tűzoltóegyüttes, a Medinai Tambura Együttes, a Kurdi Kaposmente Hagyományőrző Táncegyüttes és a Sramli Kings gondoskodott.

A szervezők; a Dombóvár Német Nemzetiségi Önkormányzat, Dombóvár Város Önkormányzata, a Dombóvári Kertbarát Egyesület, a Kernen I. R. Baráti Kör és a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete elégedett zárták az estét.
Köszönjük a felajánlást az Ideál Pékségnek! (Picipó Kft.).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

