Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2013. Március 30. 16:00, szombat | Helyi
Forrás: MTI

Ár- és belvízvédelmi beruházási terv készül a Kaposra

Ár- és belvízvédelmi beruházási terv készül a Kaposra

Ár- és belvízvédelmi beruházás terv készül a Kapos folyóra, a beavatkozás a következő, 2014 és 2020 közötti európai uniós költségvetés forrásaiból valósulhat meg

- közölte a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója az MTI-vel pénteken.

Csonki István elmondta: a projektet előkészítő lehetőségtervet az Öko Zrt. még az idén elkészíti.
Elmondta, a Kapos depóniái - azaz a mederből kitermelt, és peremén elhelyezett föld - csak középvízszintig tartják vissza a levonuló árhullámok esetén a vizet, amely afelett a medren kívülre kerül. Miután a meder talaja tőzeges, tartós árvíz esetén azon keresztül is távozik a víz.
A folyó tervezésekor, közel száz éve rét és legelő vette körül a Kapost, az utóbbi évtizedekben azonban a földeket művelés alá vonták, így jelentős szántóterületen okoz kárt a belvíz.
Ismertetése szerint a probléma megoldásának egyik lehetősége, hogy a többletvizet tározókban helyezik el, majd az ár levonulása után engedik le. A másik alternatíva, hogy visszaállítják a szántók régi művelési ágát, azaz rétté, legelővé alakítják. Ennek lenne kisajátítási költsége is - jegyezte meg az igazgató.
A projekt kidolgozása előtt a terveket el kell fogadtatni a térségben - tette hozzá.
Csonki István beszámolt arról is, hogy az idén elkezdődnek, és év végéig be is fejeződnek a Duna-projekt Tolna megyei, 6,4 milliárd forintos munkálatai. A projekt keretében a teljes dunai védvonalon a mértékadó árvízszint felett egy-másfél méterrel építik ki a töltést, ami azt jelenti, hogy azután sehol nem kell homokzsákokkal védekezni. A töltés teljes szakaszán aszfaltburkolat épül, ami kerékpárútként is használható lesz.

Képgaléria:http://www.infodombovar.hu/kepek_lista/permalink:rvizveszely-a-kapos-menten-2013-03-30/

Címkék: Kapos

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon