Hírek
2013. Június 06. 08:55, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Árvíz - Hamarosan körbezárja a víz Kisoroszit
Várhatóan délelőtt lezárják a Tahitótfaluból Kisorosziba vezető utat a Duna áradása miatt, így a Szentendrei-sziget csücskében fekvő település szárazföldön megközelíthetetlenné válik – közölte a község polgármestere az MTI–vel csütörtök reggel.
Molnár Csaba (független) azt mondta, hogy a Kisorosziba vezető utat várhatóan 9 és 10 óra között zárják le.
A Duna rövid időn belül körbezárja a települést, jóval az egyetlen odavezető út fölött csap majd át, de 910 centiméteres vízszintig a gát megvédi a lakókat, a házak nem kerülnek veszélybe - közölte. (A vízügyi szakemberek ebben a térségben 885 centiméteres tetőzést jeleztek.)
Jelenleg is legalább százan dolgoznak a töltésen, hogy a belterületet megóvják, ám ha a Duna 910 centiméternél is magasabbra emelkedne, akkor a honvédség segítségét kéri a község.
A csaknem ezer lakosú Kisorosziba az út lezárása után Visegrádról komppal szállítják majd át az élelmiszert, az orvosi ellátást helyben biztosítják, az esetleges kórházi kezelésre helikopterrel vihetik a betegeket a váci kórházba – közölte a polgármester.
"Már mindent megszerveztünk, hiszen a település nem először néz elébe hatalmas áradásnak, a lakosság viszonylag nyugodtan várja a vizet" – fogalmazott Molnár Csaba.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.

