Hírek
2017. Március 24. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Az idei borok minősége a korábbi évjáratokhoz képest is jónak mondható
Idén 34. alkalommal rendezte meg a Dombóvári Kertbarát Egyesület a város és környéki boros gazdák számára szokásos borversenyét, amelyre összesen 96 db borminta érkezett.
A borverseny célja ezúttal is a borosgazdák munkájának megmérettetése, értékelése és szakmai segítségnyújtása, továbbá a kistérség borkultúrájának további növelése.
Az idén 36 gazda hozta el borait a versenyre. Fehér borokból 39 db, rozé borokból 12 db, vörösborokból 44 db, gyümölcsborokból 1 db érkezett a megmérettetésre.
A borok bírálatát és értékelését egy nagy tapasztalattal rendelkező szakképzett borászokból álló zsűri végezte, akik véleménye szerint a borok minősége a korábbi évjáratokhoz képest is jónak mondható. Az idei borok mind színanyagban, tisztaságban, illatanyagokban, íz- és zamatanyagokban, ízharmóniában gazdagok voltak – mondta Kovács János az egyesület elnöke.
A borász kifejtette, természetesen az idei megmérettetésen is fordultak elő, technológiai, borkészítési, borkezelési és tárolási hibák, amelyeknek a kiküszöböléséhez a borszakértők szakmai tanácsokat adtak a gazdák számára.
A megmérettetés során a 39 fehérborból 22 arany, 9 ezüst, 8 bronz, a 44 db vörösborból 19 arany, 14 ezüst, 11 bronz, a 12 db rozé borból 5 arany, 3 ezüst és 4 bronz, az 1 gyümölcsbor (meggy bor) pedig 1db arany minősítést kapott.
Az összesített eredmények alapján 2017-ben az év borásza címet Király Gábor (6 mintával 6 arany éremmel) nyerte el.
Az év fehérbora címet Tolnai János Chardonnay borával, az év vörösbora címet Kertész János Cabernet Franc, míg az év rozé bora címet szintén Kertész János Kékfrankos rozé nedűjével érdemelhette ki. További eredményt elérő borosgazdák: Tevesz Tamás 6 mintából 5 arany, 1 ezüst, Kovács János 5 mintából 4 arany, 1 ezüst és Böröcz István 5 mintából 3 arany, 2 ezüst érmet vihetett haza.
Az eredményhirdetést a résztvevők jó hangulatban zárták, amit egy hajnalig tartó farsangi bál követett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

