Hírek
2016. Március 05. 18:00, szombat |
Helyi
Forrás: Dombóvári Belvárosi Általános Iskola
Debrecenbe kellett menni…
a Dombóvári Belvárosi Általános Iskola két 6. b osztályos tanulójának, Nagy Zsófiának és Vercz Krisztiánnak, akiket Balogh Lászlóné, a történelemtanáruk kísért el.
Bár pulykakakast nem tudtunk venni, de találkoztunk az ország különböző részeiről érkezett versenyzőtársakkal.
Február 20-án a Debreceni Református Kollégiumban rendezték meg ugyanis a Furfang Kiadó által hirdetett tanulmányi versenyek országos döntőit.
Miskolczi Szilvia és Széplaki Erzsébet, a kiadó két ügyvezető igazgatójának megnyitója után 45 perc állt a versenyzők rendelkezésére a feladatlapok kitöltéséhez. Ezeknek az értékelése alapján dőlt el a versenyzők rangsora.
Amíg a zsűri a feladatlapokat javította, ismerkedtünk a belváros történelmi nevezetességeivel, többek között a híres Nagytemplommal, Bocskai István és Kossuth Lajos szobraival. Megszemlélhettük a híres Aranybika Szálló impozáns épületét is.
Az eredményhirdetésre a Református Kollégium Oratóriumában került sor, amelyet izgatott várakozás előzött meg. Versenyzőink jól szerepeltek: Nagy Zsófia az előkelő 8., míg Vercz Krisztián a 7. helyet szerezte meg a rangos megmérettetésen.
Mindketten a Kiadó könyvcsomagját, illetve egy kupont kaptak, amellyel nyáron részt vehetnek Debrecenben egy négynapos „lovagi” táborban.
Szép élményekkel gazdagodva tértünk haza.
Balogh Lászlóné
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

