Hírek
2017. Május 31. 08:22, szerda |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Fekete István könyveket nyertek a legjobb alkotók
A Fekete István Kulturális Egyesület Dombóvár Város Könyvtárával közösen, immár 21. alkalommal hirdette meg a Fekete István és én című rajzpályázatát,
amire 16 iskola 140 darab alkotását küldték be, amik közül 63 pályamunkát díjaztak.
A kiállításra Somogy, Tolna, Baranya megyéből és a szlovákiai Felsőszeliből is érkeztek alkotások. A zsűri tagjai között volt Kovács Ferencné, Marosi Jánosné, Szivek Éva Judit, Nagyné Ujhelyi Mónika és Bodó Imre.A könyvtárban tartott díjátadón Deli Orsolya vezényletével a József Attila Általános Iskola kiskórusa lépett fel. A műsor után a gyerekek is megkaphatták a megérdemelt jutalmakat, ami idén is Fekete István egy-egy könyve volt.
Az eredményhirdetésen díjazták a 25 felkészítő tanár munkáját is, az oklevél mellett egy egyesületi kiadványt is kaptak, hogy továbbra is biztassák tanítványaikat arra, hogy a jövőben is bátran pályázzanak majd.
Bodó Imre elnök beszédében elmondta, a szünidőre jó pihenést kívánt a gyerekeknek, és ha lehet, olvassanak minél többet, de lehetőleg egy Fekete István könyvet. Továbbá megköszönte Kiss László vállalkozónak a csoki adományt, melyet már évek óta biztosít a diákoknak.
A színes pályaművek megtekinthetőek a Dombóvár Város Könyvtárában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

