Hírek
2013. Január 25. 22:48, péntek |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
Helytörténeti séták térben és időben a fotográfussal
Január 25-én Tilinger Sándor fotográfus volt vendége az Illyés Gyula Gimnázium és a Dombóvári Helytörténeti Múzeum által még az elmúlt ősszel indított honismereti szakkör foglalkozásán.
„E téli fagyban ajánlatos már a tavaszi sétákra készülni, amikor még csak lassan tér magához a természet, és a táj, az utcák, a terek és az ösvények legjobban mutatják meg magukat.” – e szavakkal indította több száz képes anyagának válogatott bemutatását a csaknem fél évszázada fényképező és „fényt képező” dokumentátor, aki többek között a vasúti kulturális élet egyik emblematikus alakjaként is közismert volt.
Először a sajnálatosan elhagyatott régi temetőket vette sorra, majd a töredékesen megmaradt vagy megújított útszéli keresztek, kis építmények különböző előjelű példáiból villantott fel Tilinger. A pár száz forintnyi haszonért pusztító barbárság nyomát az ún. Barkóczy-kereszt példáján mutatta be egy 2011-es keltezésű kép-sorozatán: „A kerítés élt közel 63 évet…”
De a település naposabb, kedvesebb arcát is számos régi keltezésű és mai, friss képpel elevenítette meg vendégünk. Nehéz is volna egy tömör összefoglalóban mindenre kitérve szólni, ezért a krónikás kellő elfogultsággal a többszöri megújulás egy újabb fázisába ért Hunyadi tér - Szabadság utca térségének épített örökség-kincsét szemlélte a diákokkal együtt örömmel.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon






