Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2023. Június 20. 09:42, kedd | Helyi

Hippokratész emlékérmet kapott Dr. Tóth Mária

Hippokratész emlékérmet kapott Dr. Tóth Mária

Az Országos Küldöttközgyűlésen vehette át a Magyar Orvosi Kamara által alapított díjat kiemelkedő orvosi, kamarai pályafutása alapján.

A Magyar Orvosi Kamara 1999-ben „Hippokratész Emlékérmet” alapított, a kamara munkájában kimagasló érdemeket szerzett kamarai tagok kitüntetésére. A díjban azok a tagok részesülhetnek, akik emberi, orvosi magatartásukkal példaképül állíthatók, akik a kamarai munkájukkal, helytállásukkal méltán vívták ki a kollégák és a társadalom elismerését. A díjazandók személyére a kamara valamennyi tagja és szervezte javaslatot tehet. A jelölések alapján a kuratórium tagjai döntenek arról, hogy kik részesülnek egy adott évben Hippokratész Emlékéremben.

Dr. Tóth Mária 1971-ben végzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen summa cum laude minősítéssel. Ezután 1980-ig a Dombóvári Kórház belgyógyászati osztályán dolgozott, illetve szerzett szakvizsgát. 1980-tól 2002-ig Dombóváron városi körzetben tevékenykedett, melynek során háziorvosi szakvizsgát is szerzett. Oktató körzeti mentorként részt vett a szakorvos képzésben. 2002-től 2019-ig a Dombóvári Kórház Rendelőintézet belgyógyászati szakrendelőjében dolgozott.
1990-től három cikluson át önkormányzati képviselőként, szociális és egészségügyi kérdésekkel foglalkozott az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökeként.
Munkásságának köszönhető a város gondozóházi hálózatának és az otthoni szakápolás megszervezése.

Egészségügyi prevencióról szóló előadásokat tartott középiskolákban és a városi televízióban.
Két ciklusban a KESZ Kábítószerellenes Fórum alelnöke, majd azt követő két ciklusban elnöke.
Kollégái érdekeinek képviselete egész pályája során végig kísérte.
Évtizedekig a Vöröskereszt vezetőségi tagjaként előadásokat tartott és rendezvényeket szervezett.
Hosszú időn át volt a dombóvári kórházban szakszervezeti elnök.
Az elsők között vett részt az egyesületi orvosi kamara megszervezésében. 1989-től 1993-ig a helyi egyesületi kamara társelnöke.
2011-től 2015-ig Dombóvár-Tamási választókerület országos küldöttje.
2011-től 2019-ig Dombóvár-Tamási kamarai választókerület elnöke, 2019-től országos és területi küldött.

Minden évben tagi szolgáltatásként több rendezvényt is szervez, melyeknek fontos célja, az új ismeretek megszerzésén túl, hogy a kollégák találkozzanak, egy kicsit beszélgessenek egymással. Tájékoztatja a tagságot a kamarai kedvezményekről, támogatási lehetőségekről. Nyugdíjas orvosokkal is tartja a kapcsolatot, mindig meghívja őket a kamarai eseményekre.

Alázattal, nagy szaktudással végzett munkájáért több elismerésben részesült:
Miniszteri dicséret, Szent Lukács Díj, Vöröskeresztes Emlékérem, Kamarai Emlékérem.

A Vitézi Rend Polgári tagozatának tagjává is választották a közösségért és nemzetért végzett tevékenységéért.

GRATULÁLUNK!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon