Hírek
2015. Július 31. 08:42, péntek |
Helyi
Forrás: Tolnai Éva
Hittantábor Kaposszekcsőn
Idén is a Közösségi Ház adott otthont a kaposszekcsői katolikus hittanos gyerekek táborának, amely 20 gyermek részvételével június 20-24. között került megrendezésre.
Naponta 9-16 óráig zajlottak a programok. A hittanos foglalkozásokról 2 hitoktató gondoskodott, a szabadidős programokat a helyi tanítónő szervezte és egy szülő felügyelte. Meghívott vendégek biztosították a változatos kézműves foglalkozásokat. Külön örömünkre szolgált, hogy a plébános úr mellett egy szeminarista is ellátogatott többször a táborba. Focizott, játszott a gyerekekkel, részt vett a túrán, elmagyarázta a ministrálás szolgálatát, beszélt hivatásának megtalálásáról. Igazi példaképpé és baráttá vált a gyermekek számára.
Reggel templomi zsolozsmával kezdődött a nap a felnőttek számára, melyet a plébános úr vezetett több alkalommal.
Ezután a gyerekekkel énekeltünk, imádkoztunk.
A kézműves foglalkozások keretében a gyerekek gipszképet alkottak szalvéta technikával, kipróbálhatták magukat a gyertyaöntésben.
Nyári élménynaplót készítettek és egyedi nyakláncot, karkötőt fűzhettek, melyet a plébános úr megáldott. Egyik nap átsétáltunk Csikóstőttősre, ahol a helyi sekrestyés bemutatta a templomot. Közös felkészülés után többen gyóntak, majd gitáros diákmisén vettünk részt.
Délben mindenki örömére pizzát ettünk.
A hittanos témák között a nyolc boldogságot, a talentumok történetét dolgoztuk fel Kett-módszer segítségével, énekkel, tánccal, padlóképekkel. Pénteken a szülőknek mutattuk be a tanult dalokat, és ezzel zártuk a tábort.
Köszönjük a lehetőséget, és a plébánia, valamint a kaposszekcsői önkormányzat és a Közösségi Ház vezetőjének nagylelkű támogatását.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon













