Hírek
2016. November 11. 08:25, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat, fotó: Ótós Réka
Ifjú felfedezők a Sárközben
A Tolna Kincse Turisztikai Egyesület által szervezett, „Fedezd fel a Sárközt!” című programsorozat keretében, Tolna megye egyik legkülönlegesebb vidékével, az értékekben gazdag Sárközzel ismerkedhetnek meg a fiatalok.
A nyitórendezvényre szerda délután került sor a Babits Mihály Kulturális Központban, ahol Sulyok Balázs, a Tolna Kincse alelnöke, valamint dr. Say István megyei értéktár bizottsági elnök beszélt az értékek fontosságáról.
Sulyok Balázs tájékoztatott: az Egyesület a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság pályázatán nyert támogatást, így közel két millió forint áll rendelkezésükre, hogy a gyermekekkel megismertessék a Sárköz valamennyi kincsét. Az alelnök a gyakorlati ismeretszerzés fontosságát hangsúlyozta.
A felső tagozatos, főként öt-hatodik osztályos diákok a sárközi hagyományokat, kultúrát testközelből is megismerhetik, hiszen a program három állomásos kirándulást tartogat számukra. A szervezők olyan foglalkozásokkal készülnek, melyek során a fiatalok játszva tanulhatnak, majd pedig egy záró vetélkedőn összemérhetik tudásukat.
A szerdai nyitó eseményen a diákok csapatokba rendeződtek, és dr. Say István előadásának köszönhetően az értékgyűjtő munkába is betekintettek. Az Értéktár Bizottság elnöke arról beszélt: mi számít valódi értéknek, s melyek azok a kincsek, amelyek már lajstromra kerültek.
A Sárközben összesen 32 értéket vettek fel a listára – hívta fel a figyelmet. A tájegység hat települést foglal magában: Decs (mint a „Sárköz fővárosa”), Őcsény illetve Sárpilis az északi részen, míg Alsónyék, Pörböly és Báta a déli felén. A kirándulások alkalmával az ifjú felfedezők valamennyi falvat felkeresik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

