Hírek
2015. Június 04. 15:43, csütörtök |
Helyi
Forrás: kmsz.hu, fotó:biciklopedia.hu
Kerékpárosbarát Település lett Dombóvár
Az elismeréseket átadó Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy még soha ennyien nem nyerték el vagy újították meg a címet.
Ismét Kerékpárosbarát Település lettünk: Tolna megyéből mindössze két város, Dombóvár és Tamási érdemelték ki a díjat.
55 önkormányzat és 67 munkahely képviselői vehették át az idei Kerékpárosbarát pályázatok díjait 2015. május 22-én, Vácon. Az elismeréseket átadó Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy még soha ennyien nem nyerték el vagy újították meg a címet.
Az államtitkár felidézte, hogy idén kilencedik alkalommal mérettethették meg magukat a jelentkezők az NFM és a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) közös pályázatán, melynek egyik legfontosabb célja a figyelemfelhívás. Arra szeretnék ösztönözni a településeket és a munkahelyeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést – fogalmazott. Tasó László kiemelte, hogy ha a munkahelyi vezetők és az önkormányzati tisztviselők jó példát mutatnak, akkor ezzel népszerűsítik a programot.
Hozzátette, hogy ugyanakkor a feltételeket is kell teremteni. Elmondta: jelenleg 28 helyen zajlik kerékpárút-építés, 50 van előkészítés alatt és közülük mintegy 20 még ebben az évben forrásokhoz jut. Az államtitkár jelezte, 2020-ig 50 milliárd forintot kívánnak kerékpárútépítésre fordítani.
Idén először közönségdíjakat is átadtak: az újonnan bevezetett elismerésre online felületen keresztül vagy egy applikáció segítségével bárki nevezhette települését vagy munkahelyét, és szavazhatott is rájuk. A közönségszavazáson 24 településre több mint 11 ezer, 14 munkahelyre pedig több mint 45 ezer szavazat érkezett, az online kampány és a közösségi oldal közel 300 ezer embert ért el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

