Hírek
2025. December 02. 19:55, kedd |
Helyi
Forrás: Városunk Dombóvár
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
A Kapos Táncegyüttes fennállásának 70. évfordulóját, valamint a Dombóvári Kosársuli fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték november 29-én Dombóváron.
A Kapos Táncegyüttes jubileumi gáláján, a „Csak tiszta forrásból” rendezvényen színpadi műsorokkal és díjátadóval ünnepelték a 70 évet. A gálán köszöntőt mondott Pintér Szilárd polgármester, valamint az est folyamán még Schüszler Mária, Lébényi Klára, Szabadi Mihály és Takács László János is felszólaltak. A díjazottak között volt Nyári Éva, Horváth László „Szöcske”, Őss Csaba, Ölveti Gábor, Szabadi Mihály, Schüszler Mária, Lébényi Klára, Parais István, Takács László János és Erky-Nagy Tibor, valamint távollétében Sinyi Zsolt is. A színpadi programot zenekarok kísérték és a rendezvény végén közös tánc és éneklés zárta a méltó ünneplést.
Ugyanezen a napon a Dombóvári Kosársuli is jubilált. Az ünnepségen Czétány László beszéde után fotóvetítés következett, melyen felidézték az egyesület legemlékezetesebb pillanatait. A rendezvényt Deli Orsolya, Fenyvesi Gábor, valamint Pápai László és tanítványai műsorukkal tették még színesebbé. A városvezető ez alkalomból polgármesteri elismerő oklevelet adott át Czétány László, Halmai Balázs és Farkas Gábor elnökségi tagok részére.
A Kapos Táncegyüttes 70 éve és a Kosársuli 20 éve nem csupán évszámok: mögöttük generációk munkája, tehetsége, kitartása és közösségformáló ereje áll. A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez. A fellépők, díjazottak és megszólalók mind azt bizonyítják, hogy a hagyományőrzés, a művészet és a sport egyaránt élő, inspiráló és közösségépítő erő Dombóváron.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon



