Hírek
2013. Június 10. 08:20, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Tamás Szilárd
Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb atléta?
Hagyományosan Zalaegerszegen rendezték június 8-án, a „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb” országos versenyt a 9-12 éves gyermekeknek.
A versenyre szép számmal jöttek győri, mosonmagyaróvári, kőszegi, soproni, zalaegerszegi és budapesti atléták is. Sajnos a DOVASE versenyzői csak fakultatív módon tudtak elutazni.
Fazekas Gáspár két tanítványa vett rész a versenyen: Kanász Kitti a 2001-2002-es lányok, míg Tamás Zsófia a 2003-2004-es lányok 800 m síkfutás versenyszámában. A futamainkban 18-20 versenyző állt rajthoz. Először a kicsiket rajtoltatták el.
Zsófi egy kicsit beszorult a bolyba és a 6-7. helyen futotta az első 400 m-t, majd fokozatosan előzte meg ellenfeleit. 110 m-nél már a 3. helyen volt és szép futással jól hajrázva a 2. helyen ért célba, 2:49,22 időeredménnyel.
Következett Kitti aki többnyire nála idősebb gyerekekkel versenyzett. Rajtnál Ő is egy kicsit beragadt, a 8-9. hely körül futott. 400 m-nél már az 5-6. helyen volt. Szépen jött fel, de 600 m-nél volt egy kisebb holtpont, ami miatt nem sikerült előrébb lépni. Az utolsó 50 m-en még sikeresen visszaverte ellenfele támadását és a 6., pontszerző helyen ért célba, 2:50,48 időeredménnyel.
Szép volt lányok!!!

Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

