Hírek
2023. Február 02. 09:21, csütörtök |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Kiskorú rokonait vette rá arra, hogy piát lopjanak neki
A Hevesi Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetésétől számított két hónapon belül bíróság elé állította azt a 28 éves nőt, aki arra vette rá kiskorú rokonait, hogy a boltból szeszes italt lopjanak.
A járási ügyészség feljegyzése szerint a nő 2022 decemberében rábírta a saját, illetve a testvére két – átmenetileg rábízott – kiskorú gyermekét, hogy egy hevesi üzletből alkoholos italokat lopjanak el. A vádlott útmutatása szerint az egyik fiú a polcról levett két üveg alkoholos italt, majd azokat közösen elrejtették abba a babakocsiba, amiben a legkisebb gyermek, egy ötéves kislány ült. Ezután a tervnek megfelelően a kiskorúak fizetés nélkül sorban elmentek a kassza mellett, míg a nő kifizette a boltban vásárolt árut.
A cselekményére felfigyelt az üzlet biztonsági őre, aki az egyik kisfiút feltartóztatta, miközben a babakocsiból kimászott a kislány, így abból az üzlet alkalmazottja visszavette az ellopott szeszes italokat.
Az üzlet biztonsági őrének fellépését a gyanúsított hangosan kiabálva sérelmezte, így a felek között dulakodás alakult ki. A nő addig lökdöste a biztonsági őrt, míg az elengedte az elfogott fiút, így a vádlott a három gyerekkel együtt elszaladt a helyszínről.
Az anya a magatartásával az általa nevelt, illetve a felügyelete alatt álló kiskorú gyermekek erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
A Hevesi Járási Ügyészség a büntetett előéletű nőt háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és garázdaság vétsége miatt állította bíróság elé, míg az élelmiszerüzlet sérelmére elkövetett cselekmény vonatkozásában a Hevesi Rendőrkapitányságon tulajdon elleni szabálysértés miatt külön eljárás indult.
A Hevesi Járásbíróság a vádlottal szemben két év börtönbüntetést, továbbá három év foglalkozástól eltiltást szabott ki, mellékbüntetésül három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, azonban a vádlott és kirendelt védője enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.
A cselekményt az üzlet biztonsági kamerája rögzítette.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.