Hírek
2017. Október 20. 10:03, péntek |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Lakossági fórumot tartottak Gunarason
A rendezvényen az ott élők és az ingatlantulajdonosok kapnak tájékoztatást Szabó Loránd polgármestertől a környezetükkel kapcsolatban, valamint az őket érintő kérdéseiket is feltehetik.
Már hagyománynak számít, hogy félévente egyszer megtartják a Gunaras fórumot.
Rengetegen gyűltek össze a Camping étteremben október 14-én, mint minden félévben most is nagyon sokan voltak kíváncsiak a lakóhelyükkel kapcsolatos fejleményekre. Szabó Loránd polgármester egy kisebb prezentációval készült, ez alapján mutatta be a fejlesztési irányokat.A témák szinte már örökzöldnek mondhatóak, sok fórumon felvetődnek.
Nagyon sok visszajelzés érkezett a fórumon azzal kapcsolatban, hogy mennyire örülnek a gyógyhellyé nyilvánításnak, szép számmal veszik igénybe a gyógyászati szolgáltatást.
A hulladékügy kérdése is felvetődött, ez azonban elég bonyolult jelenleg. Hiszen kikerült az önkormányzatok intézkedési területéből, tehát ahogy az egészségügyért, az oktatásért, így már a hulladékért sem ők felelnek.
Emellett pedig, mint minden évben természetesen idén is sok kérdés merült fel a fürdővel kapcsolatban. A fürdő használók többek között jelezték, hogya szaunák állapotával nincsenek megelégedve, továbbá a kaukció helyett egy modernebb beléptető rendszert javasolnak. Szabó Loránd polgármester megígérte a fórum résztvevőinek, hogy ezúttal is beszámol a felmerült problémákról a tulajdonosnak.
A fórumon az is kiderült, hogy a Dombóvár kártyát november 1-jétől ki fogják terjeszteni a gunarasi nyaralótulajdonosokra és ez a kártya egyben belépőjegy lesz a Lucahegyi hulladékudvarba is.
A felszólalók azonban nem csak a negatívumot emelték ki, hanem azt is elmondták, hogy nagyon elégedettek a fürdő területén megrendezett programokkal.Ezt Szabó Loránd polgármester is alátámasztotta bíztató adatokkal.
Mint elmondta, nagyon jó szezont zárt a dombóvári turizmus, sok látogató volt, így az adóbevétel is ennek arányában növekedett. Ugyanakkor a fürdőtelep területén már közel nyolcvanan élnek, ez pedig jó hatással van az ingatlanforgalomra. Egyre többen fontolgatják az ingatlanvásárlás lehetőségét a fejlődésnek köszönhetően. Szabó Loránd elmondta, hogy ha eléri a 150-200 fő állandó lakos létszámot a fürdőtelep, akkor még az is elképzelhető, hogy megoldódik a bolt problémája is. Előbb-utóbb szívesebben nyitnak majd boltot, újságost vagy zöldségest is a vállalkozók.
Továbbá hangsúlyozta, hogy a város szempontjából továbbra is kiemelkedő szerepet kap a turizmus fejlesztése, hiszen Gunaras a jelenlegi számadatok alapján Tolna megye turisztikai fővárosának számít.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

