Hírek
2012. Augusztus 03. 14:51, péntek |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
London 2012 - Két csere a magyar férfi kézilabda-válogatottban
Két poszton is cserél Mocsai Lajos, a londoni olimpián szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya az éremesélyesek közé tartozó spanyol csapat elleni, szombati csoportmérkőzés előtt.
A negyeddöntőért harcoló együttesben Perez Carlos térdsérülés miatt nem folytatja szereplését, helyette Putics Barna érkezik, míg Gulyás Pétert Laluska Balázs váltja és lesz már bevethető a vb-harmadik, Eb-negyedik spanyolok elleni, szombat esti ütközeten.
Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: Putics már meg is érkezett Londonba, átvette akkreditációját, Laluska pedig eddig is a csapattal volt.
Mocsai Lajos az MTI-nek elmondta: csapata másként fog játszani, mint tette azt csütörtökön a horvátok ellen, amikor gyakorlatilag esély sem volt a pontszerzésre.
"Most nem lesz bennünk az az érzés, hogy nem nyerhetünk" - jegyezte meg a kapitány.
A most lecserélt Gulyás utalt rá, hogy a horvátok védekezése szinte hibátlan, ő a maga részéről a döntőbe várja a csütörtöki ellenfelet.
"A spanyolok is jól zárnak hátul, de nem annyira hatékony a támadójátékuk, mint a horvátoké" - tette hozzá.
Nagy László - akinek felkínálták a spanyol állampolgárságot, és ha elfogadta volna, most a spanyol csapatban szerepelne - kifejtette: érzelmileg biztosan különleges lesz a szombati ütközet.
"Eddig is odatettük magunkat, ezután is így teszünk, de persze, nekem egy kicsit más lesz a spanyolok ellen. Természetes, hogy mindent elkövetek a magyar győzelemért" - fogalmazott a Barcelonát elhagyó, és a héten az MKB Veszprémhez igazolt világsztár.
Amennyiben a magyarok nem tudnának pontot szerezni, a szerbek ellen hétfőn ki-ki meccset játszanak a még negyeddöntőt érő negyedik helyért.
A csoport állása: 1. Horvátország 6 pont (88-63), 2. Dánia 6 (77-73), 3. Spanyolország 4, 4. MAGYARORSZÁG 2, 5. Szerbia 0 (69-83), 6. Koreai Köztársaság 0 (69-86)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 07:00, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Mogyoródon.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Hamilton zárt az élen a második szabadedzésen
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen.
2026. Július 24. 07:02, péntek | Sport
El-selejtező - Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót
A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán.
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.

