Hírek
2016. Március 17. 15:13, csütörtök |
Helyi
Forrás: Belvárosi Általános Iskola
Március 15-i megemlékezés a Belvárosi Iskolában
Március 11-én reggel ünneplőbe öltözött, kokárdás gyerekekkel telt meg a Dombóvári Belvárosi Általános Iskola aulája.
A várakozás alatt egyre erősödő zsongást az iskola nagykórusa által megszólaltatott Tavaszi szél dallamai váltották fel, a Pilvax kávéház hangulatába röpítve a közönséget.
Az 48-as forrongó tömeget megjelenítő, zömével hatodik évfolyamos tanulók lelkesen, mély átéléssel adtak hangot a 12 pontban megfogalmazott követeléseiknek. A nemzeti érzületű szavalatok, forradalmi kiáltások, dalok megelevenítették azt a tettvággyal telt történelmi légkört, amelyben a szabadság kivívásának minden mozzanata újra élővé vált.
A forradalmi hangulatot a hatodik és hetedik évfolyamos ének- zenei tagozatos tanulók tánca fokozta, melyet Nyári Éva tanárnő Brahms: Magyar táncok című zenéjére tanított be. A diadalmas pillanatok alatt felfokozott érzelmekkel az „Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!” kezdetű verssel üdvözölték a kivívott szabadságot. A diadalmámor hangulatát a bécsi udvar újabb támadásai miatt a haza sorsa feletti aggodalom vette át: „Mi lesz majd sorsod a jövőben? Ki tudja azt; sötét titok”. E jövőbe tekintés mégse zárult elkeseredéssel vagy belenyugvással, hisz a Kossuth szavára gyülekező tömegek újabb reményt adtak a nemzet, a haza sorsának jobbra fordítására.
A Főbusz Nóra által vezetett kiskórus lelkesítő, toborzó katonadalai gondoskodtak a reményteli hangulat megteremtéséről.
A színvonalas műsort Marton Csilla és Támpa-Hella Ildikó állította össze. Mindkét kórust Főbusz Nóra vezényelte. A dekoráció elkészítésében Dörnyei Szilárdné segített.
Támpa-Hella Ildikó
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon









