Hírek
2026. Március 20. 12:00, péntek |
Életmód
Forrás: MTI
Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet
Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.
A történelmi folyóirat alkotása számos magyar és külföldi történész megszólaltatásával, rekonstruált jelenetekkel mutatja be a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményét.
"Históriánk egyik legsúlyosabb vereségét szenvedtük el az oszmán seregtől. Az ország három részre szakadt, és megszűnt önálló nagyhatalom lenni. De ki mertünk állni egy világbirodalom ellen, és hosszú, küzdelmes százötven év alatt meg tudtuk őrizni nemzeti identitásunkat, szuverenitásunkat" - mondta Radványi Ákos, a Rubicon ügyvezetője, a dokumentumfilm producere szerdán este az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott díszvetítést megelőzően.
Mint fogalmazott, mi, magyarok mindig fel tudunk állni. Kiemelte: hisz abban, hogy a jövőt a történelmünkön keresztül érthetjük meg.
"Ötszáz évvel ezelőtt és ma is Magyarország Európa védvonala. Mi, magyarok hősiesen küzdöttünk akkor is és most is. Bízom benne, hogy a mostani csatáinkat véráldozat nélkül vívjuk majd meg" - fűzte hozzá Radványi Ákos.
Felidézte, hogy a Rubicon szerkesztősége 2024 decemberében határozta el, hogy a mohácsi csata közelgő ötszázadik évfordulójára dokumentumfilmben dolgozzák fel az akkor történteket. "A filmben próbáltunk minden nézőpontot bemutatni, megszólaltattunk történészeket, és különösen ügyeltünk a történelmileg hű vizuális megjelenítésekre".
A 80 perces dokumentumfilm a magyar történelem egyik legsúlyosabb fordulópontját mutatja be új nézőpontból. A megszólaló történészek beszámolóját dramatizált jelenetek teszik átélhetővé, míg a csatajeleneteket a legmodernebb 3D technológia segítségével alkották meg.
A filmben magyar, olasz és török szakértők is megszólalnak, akik a legfrissebb kutatási eredmények és újonnan feltárt források alapján értelmezik újra a mohácsi csatához vezető eseményeket és annak következményeit. A tudományos narratívában Ágoston Gábor, a Georgetown University professzora, B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum történésze és Varga Szabolcs, az ELTE HTK Történelemtudományi kutatóintézetének főmunkatársa segít eligazodni. Mellettük megszólal Kaya Sahin (Ohio State University), a Szulejmán monográfia szerzője és Niccolo Capponi történész, Rugási Gyula klasszika filológus, filozófiai történész, valamint Tamus Elvira, a Cambridge-i Egyetem fiatal kutatója.
A rekonstruált jelentekben Raul Ionescu (ő alakítja II. Lajos királyt), Méhes László, Szarvas József, Fejes Csilla, Major Erik, Takács Zalán és Dino Benjámin jelenik meg a kor szereplőit megidézve.
A Mohács - Világok Harca az elmúlt évek kutatási eredményeire támaszkodva számos, a mohácsi csatához kapcsolódó tévhitet is tisztázni kíván. Túllép a magyar történelem értelmezése kapcsán gyakran megjelenő bűnbakkeresésen és összeesküvés-elméleteken, és bemutatja, hogy II. Lajos és a magyar nemesség helytállása a korszak egyik meghatározó történelmi valósága volt: olyan szereplőké, akik készen álltak életüket áldozni a Magyar Királyságért - közölték az alkotók.
A filmet Mező Levente és Diósy Mihály rendezte, a kreatív producer és az író Gesztesi Máté volt, az executive producer Diósy Mihály, az operatőr Garai Gábor, a látványtervező Frank Zoltán, a zenét Fodor Máriusz szerezte.
A film hamarosan a hazai mozik műsorán is látható lesz. Az alkotás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
A Rubicon folyóiratot Rácz Árpád főszerkesztő 1989-ben alapította, azóta csaknem ötezer történelmi cikk, és 421 lapszám jelent meg; a példányszám napjainkban is húszezer felett van.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 09:00, vasárnap | Életmód
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén
Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel.
2026. Július 25. 09:34, szombat | Életmód
Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
2026. Július 25. 09:00, szombat | Életmód
Tíz nap alatt négyezer program várja a látogatókat a 35. Művészetek Völgye Fesztiválon
Tíz nap alatt négyezer program várja a 35. Művészetek Völgye Fesztivál látogatóit Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön augusztus 2-áig.
2026. Július 24. 16:00, péntek | Életmód
Verdi-gálával tér vissza az Operaházba Plácido Domingo
Verdi-gálával lép a Magyar Állami Operaház színpadára Plácido Domingo szeptember 23-án, partnere Sáfár Orsolya, Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián lesz.

