Hírek
2020. Január 26. 08:12, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Összesen 460 körözött embert fogtak el tavaly
Az elmúlt évben 460 körözött embert fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársainak felderítő munkája révén
- közölte Sulányi Vilmos, a BRFK célkörözési osztályának vezetője szombaton budapesti sajtótájékoztatón.
Sulányi Vilmos a múlt évi tevékenységükről szóló beszámolójában elmondta: a célkörözési egység a "fejvadász munkához" hasonló tevékenységet végez, az érvényben lévő körözéseket figyeli, és megpróbálja felderíteni a keresett embereket.
A nagyszámú elfogás annak köszönhető, hogy sikerült koncentrálni az erőket, illetve kísérleti jelleggel bevezették az Aratás fedőnevű akciókat. Ezek lényege, hogy az utcai akciók helyett a körözöttek felderített tartózkodási helyein jelentek meg az elfogó egységek - mondta el Sulányi Vilmos hozzátéve: a legsikeresebb ilyen akciójuk során két hét alatt hatvan embert kerítettek elő és fogtak el.
A módszereikről általánosságban azt mondta, hogy azok "nagyon csalafinták". Példaként említette, hogy a rendőrök vevőnek jelentkeztek egy körözött ember internetes hirdetésére, majd az adásvételkor elfogták.
A rendőrök az adásvételkor megjelent élettársát is elfogták, mert ellene is körözés volt érvényben - közölte Sulányi Vilmos.
Elmondta, a legtöbb körözést (19) K. Márió ellen adták ki, akit külföldön fogtak el.
Sulányi Vilmos megjegyezte azt is, volt olyan körözött ember, akit egy ház tetőrészében kialakított rejtekhelyen találtak meg.
Beszélt még arról is, hogy tavaly kétszer tartották meg a Rajtaütés elnevezésű akciójukat, amelynek során egyszerre hatvan rendőr szállta meg a Nyugati pályaudvart, és megpróbálták kiemelni a bűnelkövetőket.
A húsz perig tartó akciók során három-három körözött embert fogtak el - közölte Sulányi Vilmos.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.

