Hírek
2020. Március 31. 13:54, kedd |
Helyi
Forrás: Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda
Óvodai beiratkozás a 2020/21-es nevelési évre Dombóváron
„Mert jó nálunk óvodásnak lenni”
Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda
Kedves Szülők! Kedves Érdeklődők!
Sajnos a jelenlegi helyzetben nem tudjuk Önöket és gyermekeiket meghívni óvodánkba. Bepillantást mindennapjainkba az óvoda facebook oldalán nyerhetnek.
Óvodánk négy csoporttal működik. Az új jelentkezőket a német nemzetiségi csoportba és az induló mini-kiscsoportunkba várjuk.
A kormány által kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások során, a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján a következőképpen járunk el.
Mivel óvodánk a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működik, így nem rendelkezik körzettel. A város bármely területéről, és a környező településekről is fogadhatunk gyermekeket. Az óvodába járást megkönnyíti, hogy az óvodás busszal segítünk a gyerekek szállításában.
Bemutatkozó kisfilmünket itt megtekintheti:
Amennyiben gyermekét intézményünkbe szeretné beíratni, fontos teendők a következők:
-
Szülők részéről a beiratkozási szándékára vonatkozó jelentkezési lapot szükséges kitölteni– melyben a szülőknek meg kell jelölniük a gyermek, lakhelye szerinti, kötelező felvételt biztosító óvodájának adatait is.
-
Ajelentkezési lap online is kitölthető, mely óvodánk facebook oldalán megtalálható.
-
A szenterzsebetovoda@pecs.egyhazmegye.hu e-mail címen is felvehetik velünk a kapcsolatot. Itt is biztosítjuk a jelentkezési lapon szereplő kérdésekre a válaszadási lehetőséget
-
A jelentkezési szándék különösen indokolt esetben személyesen is leadható az alábbi telefonszámon előre egyeztetett időpontban, az óvodánkban. (Elsősorban elektronikusan kérjük a Szándéknyilatkozat benyújtását.)
-
Jelentkezni a 06 30463 2471-es telefonszámon is lehet, április 14-ig. Ebben az esetben kérem, hogy a gyermek adatait tartalmazó dokumentumokat legyenek szívesek előkészíteni. (PL. TAJ szám)
-
A jelentkezéseket április 14-ig fogadjuk.
-
Amennyiben kérdésük van, szintén ezen a telefonszámon tudunk tájékoztatást adni.
-
A beíratás napja, ami a jelentkezési lap adatainak egyeztetését és aláírását jelenti, előre láthatóan a következő: 2020. április 15. 8-12 óráig.
Minden szülő, aki a jelentkezési szándéknyilatkozatot benyújtotta, az azon lévő elektronikus elérhetőségen kap majd értesítést arról, hogy pontosan hány órára kell érkeznie a jelentkezési lapot aláírni.A kialakult helyzetre való tekintettel a szülőket 15 percenként tudjuk fogadni. Kérem Önöket az időpont pontos betartására, mert csak így tudjuk biztosítani a minél kevesebb személyes találkozást.
A beíratás helyszíne: Dombóvár, Petőfi S. u. 27.
-
A beíratásra a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra különös tekintettel kérem Önöket, hogy lehetőség szerint szájmaszkban érkezzenek.
Beíratáshoz szükséges az adat ellenőrzéshez:
-
gyermek születési anyakönyvi kivonata,
-
TAJ kártyája, továbbá
-
a gyermek és a szülő személyi azonosító igazolványa, valamint
-
lakcímet igazoló hatósági igazolványa.
Az intézmény vezetője a gyermek óvodába történő felvételéről 2020. április 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a szülőket,valamint az érintett gyermek kötelező felvételi lehetőségét biztosító óvoda vezetőjét. A gyermek felvételét követően a gyermeket bejelentjük a KIR személyi nyilvántartásába. (Köznevelési Információs Rendszer)
A kiértesített levélben a felvételt nyert gyermekek szülei további tájékoztatást kapnak majd az első szülői értekezlet várható időpontjáról.
Nagy szeretettel várjuk a családokat!
Bóvári Ágnes
intézményvezető
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

