Hírek
2012. December 06. 22:49, csütörtök |
Helyi
Forrás: JAÁMK
Tisztelgés legnagyobb zenepedagógusunk Kodály Zoltán előtt
A József Attila ÁMK dombóvári Általános Iskolájában a hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a játékos zenei csapatverseny.
December 3-án délután Kodály Zoltán születésének 130. és halálának 45. évfordulójára emlékeztek az iskola felsős tanulói.
Minden osztályból 5 fős csapat indult a versenyen, így 10 csapat 8 helyszínen mérte össze tudását. A csapatok előre megkapták a felkészüléshez szükséges információkat, és ezután önállóan készültek az internet, és az ének-zene szakos tanárok által készített látványos faliújság alapján. A helyszíneken zenefelismerés, rejtvény, totó, igaz-hamis, dal-mű párosító, dal-szereplő párosító, puzzle, és kérdések várták a lelkes csapatokat.
A gyerekek szép jutalmakat kaptak, köztük könyvet cd-vel Kodály Zoltánról, bögrét, szatyrot a szolmizációs hangok kézjegyeivel díszítve, és minden résztvevő kotta füzetet, ceruzát és csokoládét. A feladatokat összeállította, a faliújságot készítette és a versenyt rendezte: Bakonyváriné Szabó Brigitta, Pappné Farkas Gabriella és Porgányi Zoltánné.
A közel két órás vetélkedőn a következő csapatok végeztek az élmezőnyben:
1. helyezett 8.b „FOUR A DALOM”
Peka Viktória
Ingula Luca
Erdei Lilla
Pál Zoé
Blázsovics Bence
2. helyezett 8.a „KOTKODÁLY”
Vlaskality Sára
Kiss Luca
Fodor Írisz
Molnár Orsolya
Balogh Barbara
3. helyezett 6.c „HANGJEGYEK”
Molnár Gréta
Keszei Viktória
Lukács Dávid
Pap Dóra
Géring Zsanett
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon




