Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2013. November 01. 08:02, péntek | Helyi
Forrás: MTI, fotó: www.habitat.hu

Tíz százalékkal csökkennek a bérlakások díjai Dombóváron

Tíz százalékkal csökkennek a bérlakások díjai Dombóváron

2014-ben tíz százalékkal csökkennek az önkormányzati bérlakások díjai Dombóváron a város képviselő-testületének csütörtöki döntése értelmében.

Szabó Loránd (független) polgármester az MTI-nek elmondta: azoknak a bérlőknek lesz kevesebb a lakbér, akiknek nincs három hónapnál több hátralékuk, illetve nem indult velük szemben kilakoltatás. A csökkentés összegét a 2014. novemberi és decemberi bérleti díjból írják jóvá.
A polgármester ismertetése szerint 220 önkormányzat lakás bérlőit érinti a döntés. A határozatban egy összkomfortos szociális bérlakás lakbérét négyzetméterenként 252 és 279 forint között, egy komfort nélküli lakás díját négyzetméterenként 76 és 84 forint között állapították meg.
A díjcsökkentést Tóth Gyula (MSZP) képviselő javasolta, aki indoklásában azt írta, hogy bár a lakbérek nem tartoznak a közszolgáltatások közé, de "fontosnak tartja a legelesettebbek támogatását, akik sokszor a bérleti díjaikat is nehezen tudják megfizetni".

Címkék: Szabó Loránd

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon