Hírek
2017. November 06. 11:59, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Több mint 1,2 milliárd forint kárt okozott az októberi vihar
A biztosítók összesítése alapján 1,2 milliárd forintra nőtt az október 29-i vihar által okozott kár, szemben a kezdeti 300 millió forint feletti gyorsbecsléssel
- közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel hétfőn. A tájékoztatás szerint az első napi 3200-ról 15 300-ra nőtt az eltelt hétben a lakossági kárbejelentések száma, a társaságoknál az átlagos kárérték 90-100 ezer forint között mozog. A legtöbb bejelentés Budapestről és Pest megyéből, valamint Bács-Kiskun és Fejér megyéből, illetve Ceglédről és Kecskemétről érkezett. Mint az első bejelentésekből már kirajzolódott, a legtöbb bejelentésben a vihar által megbontott tetők, beázások, panelhézag beázások szerepeltek.
Kiemelik, hogy az októberi vihar következményei már a május-augusztusi időszak nagy viharaihoz mérhetők. A május végi felhőszakadás nyomán például nyolcezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, csaknem 1,3 milliárd forint értékben. Ebben a négy hónapban a társaságok a szélsőséges időjárás okozta károkért több mint 103 ezer ügyfélnek csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki. Az idei év azonban még így is messze elmarad 2010 katasztrófák sújtotta nyara mögött, amikor 312 ezer esetben fordultak az ügyfelek kárkifizetésért a biztosítókhoz, amelyek 30 milliárd forintot fizettek ki.
A statisztikák alapján több mint háromezer család csak saját magára számíthat az októberi vihar következményeinek a felszámolásában, mivel minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással.
Az elsősorban Dánia déli részén, Németországban, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon átrohanó, szokatlanul erős szélvihar október utolsó vasárnapján az eddigi becslések szerint több mint 300 millió eurónyi (mintegy 93 milliárd forint) pusztítást hagyott maga után az érintett térségben. Csupán Németországban 250 millió euróra becsülik a biztosítók a kifizetendő károkat - közölte a Mabisz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

