Hírek
2012. Szeptember 15. 08:21, szombat |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Tűzvédelmi szakmai verseny
A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében immár második alkalommal került megrendezésre a tűzvédelmi szakmai vetélkedő a katasztrófavédelmi kirendeltségek hatósági osztályán dolgozó szakemberek részére.
A szeptember 14-én megrendezett versenyen a három kirendeltségről összesen 6 fő vett részt. A megmérettetés elméleti és gyakorlati részből állt.
Az elméleti részt jelentő tesztlap kitöltésére a résztvevőknek 50 perc állt rendelkezésére, segédeszközt a megoldás során nem használhattak.
A gyakorlati feladat megoldására az igazgatóság hátsó épületének tantermében és lépcsőházában került sor. Ennek során a feltételezés szerint egy szállásépületként üzemelő ház közösségi funkcióként üzemelő helyiségét, lépcsőházát és az ahhoz tartozó egyéb helyiségeket a tulajdonos felújította. A későbbi tulajdonosváltás miatti szálláshely-üzemeltetési engedélyezési eljárásba a jegyző bevonta az illetékes tűzvédelmi hatóságot, mint szakhatóság. A feladat a 2012-ben történt felújítás tűzvédelmi szempontból történő vizsgálata, szemle jegyzőkönyv készítése az esetleges hiányosságokról, valamint egy megjegyzés, hogy a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásához hozzájárulna-e mint szakhatóság.
Az elméleti és gyakorlati rész megoldásáért járó pontszámok alapján a vetélkedőn az alábbi eredmények születtek:
1. helyezett Ferger Ferenc tű. alez. Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
2. helyezett Sebestyén György tű. szds. Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
3. helyezett Papp Zoltán tű. alez. Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Az első három helyezett az országos tűzvédelmi szakmai versenyen képviselheti Tolna megyét.
Gratulálunk a nyerteseknek!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

