Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2018. Április 12. 08:50, csütörtök | Helyi
Forrás: Dombó Média

Új nevet kapott a könyvtár

Új nevet kapott a könyvtár

A Város Hete rendezvénysorozat negyedik napján Földi Istvánra emlékeztek.

Április 6-án a helyi gimnázium egykori igazgató-helyettesének a Rákóczi utcai temetőben lévő sírját többek között fia, dr. Földi Imre és családja, szülőhelye, Kézdivásárhely alpolgármestere, Derzsi Gyula és a székelyföldi település művelődési házának igazgatója, Lung László, valamint számos tisztelője koszorúzta meg.
A város könyvtára ezalkalommal vette fel Földi István nevét, az erről szóló oklevelet Szabó Loránd polgármester adta át a bibliotéka igazgatójának, Bán Emmának.
Az ünnepi esemény után dr. Szabó Imre nyugalmazott gimnáziumi tanár osztotta meg a jelenlévőkkel személyes történetét egykori kollégájáról, majd bemutatta a nemcsak pedagógusként, hanem íróként is hírnevet szerzett Földi István „Siculicidium - Madéfalvi veszedelem” című művét. Azt most először adták ki könyv formájában, az eredeti szöveget dr. Szabó Imre lektorálta és átdolgozta mai nyelvre. A regény egy részletét szerepekre bontva az Illyés Gyula Gimnázium diákjai olvasták fel a könyvtárat zsúfolásig megtöltő közönségnek.

Címkék: könyvtár

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon