Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2014. Szeptember 03. 08:04, szerda | Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata

Városunk büszkeségeinek köszöntése

Városunk büszkeségeinek köszöntése

Augusztus 25-én a Nanjingban megrendezett Ifjúsági Olimpián Tóth Lili Anna, a DOVASE ifjú versenyzője 2000 méteres akadályfutásban a harmadik helyet szerezte meg.

Lili a kedvezőtlen időjárás ellenére több mint nyolc másodpercet javítva egyéni legjobbján, bronzérmes lett. Az eredmény egyben új országos ifjúsági csúcs lett.

Szeptember első napján a Dombóvári Közösségi Központba várták a szervezők mindazokat, akik találkozni szerettek volna a pár nappal ezelőtt hazaérkezett versenyzővel és edzőjével, Fazekas Gáspárral. A hajdani mozi nézőtere teljesen megtelt, amikor Szabó Loránd polgármester felkonferálása után bevonult a siker kovácsa, a tréner és tanítványa, a sikeres atléta.
Az olimpiát megjárt két sportember a találkozó első részében a Városháza kapcsolati referensével, Kurucz Gáborral elevenítette fel a világversenyre vezető utat. A technika segítségével ezt követően mindenki újra végigizgulhatta a verseny döntőjét, miközben a két ünnepelt felelevenítette azokat a perceket, amelyeket a helyszínen éltek át. A bejátszás után szó volt érzésekről, tervekről, a hazautazásról és az itthoni fogadtatásról.
Lili elmondta, hogy milyen sokat jelentett számára az, hogy mennyien szorítanak, drukkolnak neki itthon, az edző pedig azt emelte ki, hogy a városban, a megyében már közvetlenül a verseny után milyen széles körű elismerésben részesültek. Ezt bizonyítva levetítésre került az a képsorozat, amely akkor készült, amikor a város lakói közül több százan – elismerésüket és tiszteletüket kifejezve – aláírták azt az ötkarikás lobogót, amely az olimpia napjaiban a Pécs felé vezető út melletti árbocon lobogott.
A beszélgetést követően a Női Szeszély Cukrászda tulajdonosa lepte meg egy hatalmas, a nanjingi bronzérmet megörökítő tortával a két ünnepeltet, majd Szabó Lorán polgármester adott át nekik különböző emléktárgyakat, elismeréseket.
Ezután a nagyrabecsülés jeleként felkerült Lili fejére a babérkoszorú és az ünneplők közösen elénekelték a Himnuszt. A találkozó végén mindenki személyesen is gratulálhatott Lilinek és edzőjének. Sorra kattantak a vakuk, készültek az emlékfotók, mindenkinek volt egy-két dicsérő szava az ünnepeltek felé.
A kis ünnepség végén mindenki kicsit boldogabban, büszkébben térhetett haza szívében azzal, hogy sokszor nagyon jó dolog dombóvárinak lenni.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon